Májusban debütálhat a magyar válogatott az A csoportban
A tavaly tavasszal a koronavírus-járvány első hulláma miatt törölt esemény eredeti időpontja 2021. április 7–17. lett volna, ezt módosította szervezési okok miatt a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) május 6–16-ára. A helyszín nem változott, a női jégkorong legfontosabb tornájára a kanadai Halifaxban és Truróban kerül sor. A magyar válogatott 2019-ben Káposztásmegyeren harcolta ki a feljutást története során először – a legendás szakember, Pat Cortina irányításával –, így most debütálhat az elitben. Ellenfelei a trurói csoportban a japánok, a csehek, a németek és a dánok lesznek, az ötből három együttes juthat be a negyeddöntőbe, ahol Kanada, az Egyesült Államok, Oroszország, Finnország és Svájc vár rájuk. Kiesők az idén nem lesznek, mivel az alsóbb divíziókban nem rendeznek a világbajnokságokat.
„Nem volt olyan opció, hogy ismét elmaradjon a világbajnokság, mindenki elkötelezett volt a rendezés mellett” – nyilatkozta a Magyar Jégkorong Szövetség hivatalos honlapjának Kolbenheyer Zsuzsanna, az MJSZ és az IIHF elnökségi tagja. Az IIHF vállalta, hogy nagyobb anyagi támogatást nyújt a szervezőknek, hogy könnyítse a terheket a megnövekedett kiadások miatt. Az elit mind a tíz együttese vállalta a részvételt a járvány okozta nehéz körülmények és kihívások mellett is.
„Ez új helyzet mindenkinek, de biztos vagyok benne, hogy alkalmazkodni fogunk hozzá. A halasztás jól jön nekünk, újoncként így több időnk lesz felkészülni, hasznosan fogjuk tölteni az időt” – értékelte a hírt Lisa Haley, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Forrás: MJSZ