“EZ A SPORT NEKEM VAN KITALÁLVA”

Póta Georgina

Interjú Póta Georgina Európa-bajnok asztaliteniszezővel

Rengeteget utazol, most éppen sikerült itthon összehoznunk a találkozót.

Igen, egy héten két-három napot töltök itthon. Gyakorlatilag minden hétvégén utazom nemzetközi eseményre, a berlini csapatommal (TTC Berlin) pedig a BL- és Bundesliga-meccsekre. Elég húzós a naptáram (nevet). A tempó töretlen, azonban egyre inkább figyelek arra, hogy mit üzen a testem, például nem kockáztatom meg, hogy túlhajtsam magamat, és amiatt lesérüljek. Az asztalitenisz „fejsport”, így nemcsak fizikailag, de szellemileg is állandóan fittnek kell lennem.

Szereted Berlint?

Nagyon szeretem. Bár az elmúlt négy-öt évben többnyire csak a meccsekre járok, de előtte több időt is huzamosabban ott tartózkodtam. Tetszik, hogy nagyon színes város, lazák és kedvesek az emberek. Sok a nevezetesség, a látnivaló. Nagyon szeretem az edzőmet, a Németországban élő, de orosz származású Irina Palinát, aki egyébként a Statisztikában is játszott korábban, és egy picit beszél is magyarul. Számomra fontos a hangulat, és én nagyon jól érzem magamat ott a csapattal, az edzőkkel és a menedzserrel is. És tetszik a város is, úgyhogy boldog vagyok, amikor ott lehetek.

Idén újra Magyarország ad otthont az asztalitenisz-világbajnokságnak, amelynek az egyik arca is vagy. Hogyan készülsz rá?

Az a rendszer, hogy általában három-négy hét pihenőm van nyáron, és nyolc-tíz napom karácsony idején. Bár tavaly nyáron pont India Ligát játszottam, ami egy háromhetes turné volt, három különböző városban, így akkor a pihenésre csak két hét maradt, az előtte való évben pedig a T2 Asia Pacific Table Tennis League-n voltam, amelynek keretében fél éven belül hétszer jártam Malajziában.

Idén újra Magyarország ad otthont az asztalitenisz-világbajnokságnak, amelynek az egyik arca is vagy. Hogyan készülsz rá?

A világbajnokságra a felkészülés intenzív három hét, előtte megyünk edzőtáborba is. Itt jegyezném meg, hogy mivel mindig vannak újítások a sportágban, a labdák is változnak, így nem mindegy, hogy az ember mivel gyakorol. Van olyan labda, amivel több falsot bele lehet vinni, mint amilyennel Berlinben is játszok, de a vb-n másmilyen lesz, erre fel kell készülni, például sokkal jobban meg kell majd lendítenem a karomat, és más taktikával fogok játszani. Nos, ez nem is olyan egyszerű, mert van, hogy egy héten belül három különböző labdával edzek, vagy épp versenyzek. Az asztalitenisz egyébként is nagyon technikás sportág, és sokféle borítás soft létezik. Szemcsés, antis, nagypörgetős, csapkodós – nagyon sokszínű. Sok mindenre kell figyelni, például ha balkezessel játszol, már más szögből csavarodik a kezedre a labda. Minden szempont lényeges lehet, hogy milyen a terem, vagy épp mi van a gumipadló alatt, kő vagy parketta. Tehát mindig kicsit másképp kell készülni, és én ezeket előre meg is szoktam kérdezni, hogy hol, mi várható.

Ahogy említed, az asztalitenisz „fejsport”, és állandó agyjátékot is igényel. Miként készülsz fel mentálisan a versenyek előtt?

Én egy elég speciális lány vagyok (nevet). Több ismerősöm a meditációra esküszik, például a svéd származású párostársam, Matilda is. Én nem szoktam, de már kicsi koromtól kezdve valahogy kialakult, hogy tudatosan, fejben mindent összpontosítva megyek előre, és mindig az adott meccsre koncentrálok. Egyébként izgulós vagyok a versenyek előtt, ami főleg a bemelegítésnél tetőzik, akkor jobb is, ha elkerülnek (nevet). Abban az egy órában már teljesen át vagyok szellemülve, más szemmel látom a világot, csak a meccsre fókuszálok. Ilyenkor, ha odajön valaki autogramot kérni, vagy interjút készíteni, akkor szoktam jelezni, hogy ne most, de a verseny után szívesen, addig igyekszem, hogy semmi ne zökkentsen ki. Szerencsére jól tudom kezelni a stresszhelyzeteket, pszichológus segítségét sem szoktam igénybe venni. A londoni olimpia előtt viszont nagyon jól jött, hogy beszélhettem szakemberrel, ugyanis volt akkor egy mélypontom. Jól teljesítettem a klubom felé, az összes meccsemet megnyertem, de fél éven keresztül nem mentem első fordulót, és így kicsit hátrébb kerültem a világranglistán is. A kvótát pedig a világranglistáról lehetett megszerezni, aki elöl volt, egyenesen kijutott. Az asztaliteniszben gyakran szeretik változtatni a szabályokat, minden olimpiának más a kvótafeltétele, de akkor éppen ez volt. Ebben az időszakban a történtek hatására nehezebben mentek a dolgok, pedig 29 év után nem felejt el valaki egyik napról a másikra ping-pongozni. Végül sikeresen átlendültem ezen is, és kijutottam az olimpiára. Sokat segített, hogy ezt akkor kiadhattam magamból. A kvótalezárás előtti utolsó két versenyen pedig már akkora transzban voltam, hogy ez inkább inspirált, és kiemelkedően jól tudtam játszani.

Gyakorlatilag 5 éves korod óta edzel. Hamar kiderült, hogy ez a sportág vonz. Miben támogatott a család? Hogyan tudtad összeegyeztetni a sportot és a tanulást?  

Édesanyámnak köszönhetem, hogy elvitt ping-pongozni, mert ő is játszott. Úgyhogy nem is volt más választásom, mentem mindig vele az edzésekre (nevet). Persze ehhez az is kellett, hogy nagyon megszerettem a sportágat. Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy másképp csináltam volna. Ez a sport nekem van kitalálva, mintha rám öntötték volna. Nagyon változatos, izgalmas, és élvezhető sport. Minden edzésen más feladatokat csinálunk, így soha nem unalmas. Sok meccsünk van, és én szeretek utazni. Szóval anyu jól döntött, amikor megismertette velem az asztaliteniszt. Főiskolára az IBS-re jártam (International Business School-Nemzetközi Üzleti Főiskola), amellett, hogy ilyen érdeklődésű vagyok, ennek is van egy története, ugyanis mindig úgy választottunk iskolát, hogy az közel legyen az edzéshez, a Statisztika csarnokhoz. Nyolcosztályos gimnáziumba is a közelbe, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba jártam. Inkább reálos vagyok, a matematika és a hasonló tárgyak voltak a kedvenceim, ahol gondolkodni kell. Magolni nem szerettem. Az IBS-en pénzügy-számvitelt tanultam. Tulajdonképpen, ez is anyura vezethető vissza, mert ő is pénzügyes, én pedig úgy gondoltam, hogy majd tud nekem segíteni a vizsgák előtti készülésben. Ez így is volt, minden segítséget megkaptam tőle, és az iskolámtól is. Ha egy verseny miatt nem tudtam részt venni a vizsgán, akkor más időpontban biztosítottak rá lehetőséget. Nagyon pozitív élmény volt, csak köszönettel tartozom mindenkinek. A gimnáziumban is támogattak, hogy tudjak a sportra koncentrálni. Hálás vagyok, hogy bíztak bennem. Nyilván ehhez egy megértő és segítőkész osztályfőnök is kellett, de nem tudnék említeni olyan tanárt, aki nem támogatott volna engem. Természetesen ugyanúgy fel kellett készülnöm, mint a többieknek, olyan sose volt, hogy csak úgy átengedtek volna valamiből. Meg kellett a jó jegyekért küzdeni, de a rugalmasság sokat segített. Jártam különórákra is. Volt olyan, hogy a magántanárom, egy hölgy, matematikát tanított, a férje pedig fizikát és kémiát, és alkalmanként három-négy órát is ott töltöttem náluk egyhuzamban, és akkor pótoltuk be az elmúlt héten vett tananyagot. A matek volt tehát a kedvencem, így kézenfekvő volt a pénzügyi vonal. Anyu fontosnak tartotta, hogy jól tanuljak, ő mindig kitűnő volt, és én is mindig arra törekedtem, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Mi egy maximalista család vagyunk (nevet). És persze biztosra is kell menni, mert az élsportban nincs borítékolva előre a siker. Nem beszélve a sérülésekről, ha valakinek amiatt kell abbahagynia. Kellett egy „B-terv” is.

Végh Nóra Judit

A teljes cikk a nyomtatott magazinban olvasható.

„A SPORTMENEDZSERNEK MÁR A JELENLÉTE IS SZÁMÍT”

Kovács Gréta (MTK kézilabda) és menedzsere Bognár Nándor

Interjú Bognár Nándor sportmenedzserrel és Kovács Grétával, az MTK kézilabdázójával

Mióta dolgoztok együtt? Hogyan ismertétek meg egymást?

(Bognár Nándor) B. N.: Nyolc évvel ezelőtt találkoztunk először Érden. Annak idején több játékosunk is volt ott, így szinte hetente jártam arra, és gyakran összefutottunk Grétivel.

(Kovács Gréta) K. G.: Akkor jött be az az amatőr szerződéses történet, hogy minden fiatalkorúval kell szerződést kötnie a kluboknak, és emlékszem, én nem szerettem volna aláírni, mert túlságosan megkötött volna. Akkor kezdtünk el beszélgetni Nándival, és tanácsot kértem tőle.

Mikortól van szüksége egy sportolónak menedzserre?

N.: Elsősorban ügyek és helyzetek vannak, amikor jó, ha szakember tud segíteni. Ez nem is életkor, inkább szituáció, élethelyzet kérdése. Nincs írott szabály rá, vagy egy állandó fix pont. Van, amikor már 15, 16 évesen is nagyon komoly döntéseket kell meghoznia a sportolónak. Sokan azt hiszik, hogy a sportmenedzser csak azzal foglalkozik, hogy a játékos az egyik csapatból a másikba szerződjön. Ilyen is van, de ez a munkánknak csak 5-10 százalékát teszi ki. Van olyan játékosunk, akivel 10 éve intenzíven együtt dolgozunk, és ezalatt csak egyszer váltott klubot. És nem is ez a lényeg, hanem hogy magához képest mindig feljebb tudjon lépni, ettől még maradhat az aktuális csapatában. Ha valaki nem vált klubot, az nem indokolja, hogy akkor soha ne kérjen segítséget. Ezerféle más helyzet is adódhat, amikor szükség van menedzserre.

Többszörös magyar bajnokként és válogatott jégkorongozóként a sportolói oldalról is van rálátásod. Ez bizonyára segítheti a munkádat.

N.: Talán ez a legnagyobb előnyöm a szakmában, ha lehet ilyet mondani. Mind a mai napig én legalább annyira izgulok a meccseken, mint a játékos. Már délelőtt teljesen tűzben vagyok. A klubok szemében persze ez hátrány is lehet, hiszen ismerem a rendszert belülről, és tisztán átlátok mindent.

Említenél konkrét példákat is?

N.: Kapásból öt milliót tudnék mondani, most egy gyakori példát emelnék ki. Amikor valakit érzelmi nyomás alá szeretnének helyezni egy döntés érdekében, jó, ha van mellette menedzser. Egyedül meg tudják csinálni a sportolóval, pláne, ha még nagyon fiatal. Mondjuk, bemegy három-négy ember a klubból, szemben a fiatal játékossal. Nem is biztos, hogy mind a négyen megszólalnak, de maga a többség mutat egy nem tisztességes erőfölényt. Ha én ott vagyok, ezt nem tudják megtenni. Van, hogy meg se kell szólalni. A sportmenedzsernek már a jelenléte is számít. Az egyik játékossal van olyan élményem, hogy megbeszéltük előre, mit kellene a szerződésében módosítani. Ott voltam vele, és csak annyit kérdeztek, láttam-e a dokumentumot, bólintottam, hogy igen, és már ez elég volt ahhoz, hogy a következő válasz az legyen, megemelik 50 ezer forinttal a játékosnak szánt összeget.

Grétit miben tudod segíteni, milyen az együttműködésetek?

G.: Nekem Nándi amellett, hogy rengeteget segít, lelkitámaszt is nyújt. Főként az átigazolási időszakokban konzultálunk, átnézzük a szerződéseket és megbeszéljük az azévi tapasztalatok alapján, hogyan tovább. Ez az értékelés is, hogy ezzel foglalkozunk, pozitív lökést ad számomra.

N.: Gréti az átlagnál egy kicsit érzelmesebben kezeli a helyzeteket. Vannak olyan emberek, akiket nem érint meg túlságosan, hogy mennyit tudnak hozzátenni a csapatuk munkájához. Akár nyugodt szívvel végigülik a meccseket, majd hazamennek. Gréti pedig olyan, hogy szeretne egy eredményben aktív lenni. Amikor erre nincs lehetőség, az zavarja. Ez hozzáállás kérdése. Én ezt sportolói becsvágynak hívom, van, akiben megvan, és van, akiben nincs. Más örömmel lenne BL-győztes úgy, hogy egy percet sem játszik érte. Azért ez a kézilabdában nem túl szerencsés, legalább egy sárga lapot kapjon, annyi aktivitása legyen. És legalább van nyoma, hogy ott volt. Na, ezt szeretné Gréti is, hogy legyen nyoma a részvételének, persze nem csak egy sárga lappal. Ezt és más átlagfeletti képességeit pedig az MTK-ban kiválóan felismerték és kamatoztatják is. Gréti kulcsember lett.

G.: A klubválasztásnál nekem fontos szempont, hogy jól érezzem magamat abban a környezetben, így tudok jól teljesíteni. Szeretem, ha pluszt tudok belevinni.

Hogyan ismerhető fel ez a bizonyos plusz a sportolóban?                  

N.: Amikor nézem a meccseket, közben a játékosokról rengeteg mindent elárul az, ahogy játszanak. Nem feltétlen csak arra koncentrálok, hogy ki fog nyerni, van, hogy az sem lényeges szempont, most hol vagyunk éppen. Inkább a hozzáállást figyelem, meg se kell szólalni, már a non-verbális jelek is rengeteg mindent elárulnak egy emberről, milyen az arckifejezése, a gesztikulációja, a testtartása. Ebből le lehet szűrni, hogy ő most milyen állapotban van, illetve miként viszonyul a csapathoz, a meccshez, stb. Ez többet jelent, mint hogy éppen hány gólt lőtt. Szeretek már a bemelegítésre megérkezni, és abból is kivehető az attitűd. Vannak olyan játékosok, akik közben a nézők felé tekintgetnek, meg viccelődnek, énekelnek. Mások pedig kőkeményen leizzadnak. Kell a jókedv, de nem szabad elfelejteni, a bemelegítés már gyakorlatilag az első félidő.

Mióta dolgozol sportmenedzserként, hogyan épült fel a vállalkozás?

N.: 2003-ban indítottuk el a SportConcept cég elődjét egy labdarúgó barátommal. Ő Németországban játszott, német bajnok volt. Sokszor meglátogattam, és akkor mindig szóba kerültek a menedzseri tapasztalatok is, hogy ez külföldön hogyan működik. A németek ebben nagyon erősek, és ő úgymond az elit iskolát láthatta. Engem is nagyon érdekelt a téma, és megbeszéltük, ha visszajön Magyarországra, alapítunk egy saját céget. Akkor még mindketten aktívan sportoltunk mellette, úgyhogy nem volt egy könnyű mutatvány. Először sportmarketing feladatokat láttunk el, cégeknek, nagyvállalatoknak segítettünk, hogy kapcsolatot találjanak a sporttal. Utána 2007-ben elindultunk kifejezetten a kézilabda felé, és azóta a fő profil is ez lett. Emberileg és szakmailag is nagyon jó sportolókkal dolgozunk együtt, köztük a világ élmezőnyébe tartozó játékosokkal is. Jó a közeg, hasonló gondolkodású emberekkel működünk együtt, ez is fontos. Nem tudnék ellenkező esetben együtt dolgozni valakivel, lehet bármilyen ügyes. Egy induló vállalkozásnál természetesen, amit tudtunk, elvállaltunk, örültünk, hogy megkeresnek minket a partnerek. Most már többször mondok nemet, ezt is meg kellett tanulni. Erre akkor döbbentem rá igazán, amikor jött egy hívásom, de nem szerettem volna elvállalni. Ezt kicsit nehezen viselték és az volt a válasz, hogy persze, ti csak a legjobbakkal foglalkoztok. Utána egy kicsit nyomasztott, hogy így alakult, de rájöttem, ez igazából elismerés. Azóta a #csakalegjobbak címet is kiérdemeltük a közösségi felületeken, amit büszkén használunk. Az elmúlt években az összes EB-n, VB-n, BL-döntőn ott voltam, a junioroknál is mindenhol. Nekem a szakmai és emberi rész még az üzletnél is fontosabb. Vannak olyan játékosaink is, akikkel egyelőre nem kerestünk semmit, de nem ez motivál elsősorban, hanem az, hogy támogassam őket a pályájukon. Ha tudok, segítek. Nagyon hiszek bennük, van, aki évek után érik be, a megérzéseim nem szoktak csalni, sokszor érzem előre. A hullám tetejére már könnyű felkapaszkodni, de én azt szeretem, amikor együtt építkezünk, és közösen aratjuk le a sikereket. Kovacsics Anikót például 16 éves kora óta ismerem, azóta elég jó helyen és pozícióban van, válogatott csapatkapitánya lett, és azt hiszem, mindenki előtt jó példa lehet. Az ilyen együttműködéseket szeretem, nem pedig majd a siker után csak odaállni egy fényképre, amihez nem is volt közöm.

Gréti, hogyan kerültél kapcsolatba a kézilabda sportággal?

G.: 10 éves korom óta kézilabdázom, nagyon szerettem atletizálni is, de egy idő után, amikor már heti öt edzés volt, választani kellett, és én a kézilabda mellett döntöttem. Most már az ötödik évemet taposom itt az MTK-nál. Úgy érzem, jó helyen vagyok. A sport mellett egyetemre is járok. Mesterképzést végzek a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) pszichológia szakán, munkapszichológia szakirányon. Most fogok végezni a nyáron, ha minden jól megy. Írom a szakdolgozatomat, amelyhez nem meglepő módon sport témát választottam. (nevet) Szeretnék ezután is továbbtanulni, és elvégezni a sportpszichológia szakot, mert nagyon érdekel ez a szakma. Még a gyógytornász képzés is szóba került egyébként korábban, az is foglalkoztat, csak ott nagyon sok a gyakorlat, így nehéz lenne összeegyeztetni a sporttal. Végül a felvételinél a pszichológia mellett raktam le a voksomat. Az biztos, hogy sportolókkal szeretnék majd foglalkozni a későbbiek során. Inspiráló volt számomra, amikor Gyurta Dani és Lénárt Ágota sportpszichológus közös munkájáról olvastam. El tudnék képzelni hasonló területet. Nagyon támogatóak szerencsére a tanáraim az egyetemen, ha esetleg nem tudok ott lenni egy fontos órán vagy vizsgán, némi pluszmunka fejében biztosítanak alkalmat. Így tudom rendben végezni a tanulmányaimat.

Végh Nóra Judit

A teljes cikk a nyomtatott magazinban olvasható.

„A KLUB A KÖZÖSSÉGÉRT VAN”

A KLUB A KÖZÖSSÉGÉRT VAN

Interjú Máté Bálinttal, a Ferencvárosi Torna Club (FTC) nemzetközi projektmenedzserével

A Fradi társadalmi felelősségvállalása az elmúlt években ugrásszerűen megnövekedett, amelyet a szakma és a szurkolói tábor is egyaránt díjaz. Milyen irányelvek alapján tervezik meg a klub CSR-programjait?

Jellemzően jótékonysági eseményekkel kezdtünk, erre 2015-ben épült is egy kampánysorozatunk a társadalmi felelősségvállalás éveként, amikor minden hónapban volt CSR-aktivitásunk, és a klub egy támogatandó közös cél mellé állt. Az utóbbi két-három évben kicsit kevesebb üggyel foglalkoztunk, de azokban jobban elmélyedve és nagyon konzekvensen kidolgozva. A programokkal célunk a közösségformálás, a nézőszám növelése, közvetlen kapcsolat fenntartása a szurkolói bázisunkkal, a szimpatizánsainkkal, és nem utolsó sorban a Fradi hazai és nemzetközi arculatépítése. Új rétegeket is meg szeretnénk szólítani, kifejezett célunk a klub vonzóvá tétele a fiatal, 6-18 éves generáció számára. A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága által is díjazott Fradi Suli Programunk arról szól, hogy egy egészségesen élő és gondolkodó generációt neveljünk ki, akiknek megpróbáljuk átadni a Fradi és a sport általi nevelés értékeit. A Program résztvevői szívesen eljönnek bármelyik meccsünkre, nemcsak a derbire, hanem mondjuk a Gyirmót vagy a Paksi FC ellen is. És egy 1:0-s meccs után nem fütyülnek, hanem odamennek, beszélgetnek, és elkérik a sportoló mezét, még akkor is, ha nem az volt az évszázad meccse. Ezt a fajta pozitív szemléletet szeretnénk a most felnövő generációnál bevezetni. A mozgalom olyannyira kinőtte magát, hogy országszerte, sőt a határon túl is immáron több mint 50 ezer fiatalhoz és 160 iskolába jutottunk el. Egy klub működtetése nem csak abból áll, hogy a felnőtt csapatunk meccseket játszik, egy klub a közösségért van – eszerint alakítjuk a programjainkat is.

A legfrissebb nagyszabású projekt a Telekom Aktív Szurkolók Program, amelynek a következő turnusa épp most február végén fog indulni. Milyen előkészületek előzték meg a megvalósítást?

Hasonló egészségtudatos és szurkolói egészségformáló programokat külföldön már évek óta indítanak, főleg az angolszász területeken, Skóciában, Angliában, de Hollandiában és Németországban is van rá precedens. Skóciában liga szinten működik, és ott az összes skót csapat benne van a saját aktív szurkolói programjával, amelyet az állam is támogat, mint népegészségügyi program. Azt hiszem, ez kiváló példa, hogy így is lehet csinálni. Ezt a mintát nemzetközi konferenciákon láthattuk, a pályázati projektben való részvételre pedig a European Football for Development Network-ben (EFDN) való tagságunk révén vehetünk részt. A program az Európai Unió Erasmus+ Sport programjának támogatásával, valamint a Telekom, mint névadó szponzor által valósulhatott meg. A nemzetközi projektben hat országból még nyolc másik európai klub vesz részt: a Leverkusen, a Fulham, a Rangers, a Feyenoord, a PSV, a Vitesse, a Gent és a Valerenga. A nálunk szeptember 17-én kezdődő őszi turnusra augusztusig lehetett jelentkezni. Reméltük, hogy lesz rá kereslet, de nem tudhattuk előre biztosan. A meghirdetéshez használtuk a Fradi TV-t, a klub hivatalos kommunikációs felületeit, valamint az Üllői129.hu szurkolói oldal is sokat segített a Program népszerűsítésében. Gyakorlatilag már az első órában 30 jelentkezésnél jártunk. A programban kétszer harminc embernek tudtuk biztosítani a lehetőséget, 24 fő volt a pályázati elvárás, de többet vállaltunk, belekalkulálva, ha bárki bármilyen okból nem tudná végigcsinálni a programot. Az online jelentkezés lezárása után indult a szűrés a legérdekesebb pályamunkák alapján. Az adatok megadása mellett érdekelt minket a pályázók motivációja, és hogy mit várnak a programtól. Kíváncsiak voltunk arra is, hány női jelentkező lesz, és meglepetésünkre hölgyek is szép számmal pályáztak. Összesen 170 főből válogattuk ki a résztvevőket, és hogy minél több embernek legyen sikerélménye, a tavaszi kurzust is ezen jelentkezők közül választottuk ki. A következő 12 hetes csoport február végén indul. Most is, mint az előző programban, komoly egészségügyi alkalmassági vizsgálattal kezdünk: vérkép, vérnyomás, EKG, testsúly, derékbőség, InBody-index, amelyeket egészségügyi stáb értékel ki.

Hogyan értékeli az őszi tizenkéthetes turnus eredményeit? Milyen visszajelzések érkeztek a résztvevőktől?

Heti két alkalommal találkoztunk mindig, hétfőn és csütörtökön 18 órakor, hogy a munkából is mindenki ideérjen. Hétfőn jellemzően félig elméleti blokkot, félig mozgásórát, csütörtökön pedig edzéseket tartottunk. A program résztvevőivel profi edzők és egészségfejlesztők foglalkoztak, akár csak a sportolókkal. Használhatták a létesítményeinket is, így úgy érezhették magukat, mint a sportolóink és még inkább a Fradi-család részeseivé váltak. A fokozatos fejődés miatt az edzések is egyre intenzívebbé és komolyabbá váltak. Próbáltunk az élményekre is koncentrálni, többször is volt rá példa, hogy egy-egy játékosunk is csatlakozott a csoporthoz. A program közösségépítő ereje is nagyon hatásos lett. Közülük többen eddig is jártak a meccsekre, csak elszórtan, most viszont azóta többen együtt mennek. Nagyon sokszínű csapat jött össze, az egyikük pl. csillagász és meghívta a többieket a tudományos előadására, a másikuk zenész, akinek a koncertjére mentek el, de volt köztük biztonsági őr és nőgyógyász is. Ketten végig blogoltak is a programról. Ez a tizenkéthetes időszak összehozta az embereket, barátságok fűződtek. Összesen több mint 140 kg-tól szabadultak meg, egészségesebb életet élnek, és többen a turnus lezárta után is tartják a kapcsolatot, sőt, más sportágak meccseire is eljárnak. A célunk, hogy aktív szurkolókká váljanak, így tökéletesen megvalósult.

Végh Nóra Judit

A teljes cikk a nyomtatott magazinban olvasható.

ÉLMÉNY VÁR RÁD

Bajnokok Ligája döntő

Idén először Budapesten lesz labdarúgó Bajnokok Ligája döntő, május 18-án a női BL két legjobb csapata méri össze tudását a Ferencváros Stadionjában. Az aréna megnevezése nem elírás, az Európai Labdarúgó Szövetség /UEFA/ szabályai szerint egy szponzorról elnevezett stadiont nem lehet nevén nevezni. De nem ez az egyetlen érdekessége a budapesti női BL-döntőnek, alábbiakban részletesen elemezzük a hátteret Sipos Jenővel, a Magyar Labdarúgó Szövetség /MLSZ/ szóvivőjével.

Magyarország először lesz házigazdája UEFA klubdöntőnek, ami mindenképpen komoly előrelépés. Korábban már voltunk házigazdái UEFA tornának, hiszen U19-es férfi Európa-bajnokságot rendeztünk 2014-ben. A női Bajnokok Ligáját először a 2001-2002-es szezonban rendezték meg, igaz akkor még UEFA Women’s Cup néven. BL-re nyolc évvel később keresztelte át az Európai Szövetség. Azt, hogy mennyire fontos a sorozat jól bizonyítja, hogy idén először nem a férfi BL-döntő helyszínén rendezik, hanem külön választva, önálló eseményként, más városban és más időpontban kerül sor rá. Korábban kicsit árnyékban volt a női döntő, így viszont egy önálló, kiemelt eseménnyé vált, egyértelműen nagyobb figyelem vetül, nemcsak a döntőre, hanem az annak helyet adó városra is.

Budapesten jelenleg egy stadion, jelen esetben a Ferencváros Stadionjának nevezett, ismertebb nevén, Groupama Aréna felel meg a női BL-döntőre vonatkozó szigorú előírásoknak. A rendezésre hat európai város pályázott, közülük választották ki Budapestet még 2017 szeptemberében. Annak, hogy egy város elnyerjen egy pályázatot nagyon sok összetevője van, egyik legfontosabb eleme maga a pályázat.

A pályázatnak vannak sarkalatos pontjai. Ilyen például a közlekedés, a reptér, a biztonság, a város és maga a helyszín. Velük egyeztetnünk kellett előzetesen, és együtt, közösen született meg a döntés, hogy vállaljuk a kihívást. Azt gondolom, hogy az UEFA döntésében két szempont biztosan sokat nyomott a latba. Egyik, hogy az MLSZ nagyon sok erőfeszítést tett a női labdarúgás fejlesztéséért az utóbbi években, úgy a csapatok, mint a játékosok számára, beleértve a Bozsik programot is. Másik, hogy ma már Magyarországon vannak olyan stadionok, melyek megfelelnek az UEFA szigorú előírásainak, adott esetben egy női BL-döntőnek. Ilyen a Groupama Aréna, méretében, korszerűségében, és biztonság szempontjából. Az UEFA elvárása egy olyan stadion, amit jó eséllyel meg lehet tölteni, ezzel is garantálva a jó hangulatot a BL-döntőre. A Ferencváros Stadionja mindezeknek tökéletesen megfelel, ezt kiemelte Célia Sasic, korábbi BL-győztes, korábbi 111-szeres német válogatott futballista is, amikor hazánkban járt. Ahogy fogalmazott „el van varázsolva a helyszíntől”. Az különösen tetszett neki, hogy a játéktér és a nézőtér közel van egymáshoz, ami a játékosokat is feldobja.

Deregán Gábor

A teljes cikk a nyomtatott magazinban olvasható.