Idén először Budapesten lesz labdarúgó Bajnokok Ligája döntő, május 18-án a női BL két legjobb csapata méri össze tudását a Ferencváros Stadionjában. Az aréna megnevezése nem elírás, az Európai Labdarúgó Szövetség /UEFA/ szabályai szerint egy szponzorról elnevezett stadiont nem lehet nevén nevezni. De nem ez az egyetlen érdekessége a budapesti női BL-döntőnek, alábbiakban részletesen elemezzük a hátteret Sipos Jenővel, a Magyar Labdarúgó Szövetség /MLSZ/ szóvivőjével.
– Magyarország először lesz házigazdája UEFA klubdöntőnek, ami mindenképpen komoly előrelépés. Korábban már voltunk házigazdái UEFA tornának, hiszen U19-es férfi Európa-bajnokságot rendeztünk 2014-ben. A női Bajnokok Ligáját először a 2001-2002-es szezonban rendezték meg, igaz akkor még UEFA Women’s Cup néven. BL-re nyolc évvel később keresztelte át az Európai Szövetség. Azt, hogy mennyire fontos a sorozat jól bizonyítja, hogy idén először nem a férfi BL-döntő helyszínén rendezik, hanem külön választva, önálló eseményként, más városban és más időpontban kerül sor rá. Korábban kicsit árnyékban volt a női döntő, így viszont egy önálló, kiemelt eseménnyé vált, egyértelműen nagyobb figyelem vetül, nemcsak a döntőre, hanem az annak helyet adó városra is.
Budapesten jelenleg egy stadion, jelen esetben a Ferencváros Stadionjának nevezett, ismertebb nevén, Groupama Aréna felel meg a női BL-döntőre vonatkozó szigorú előírásoknak. A rendezésre hat európai város pályázott, közülük választották ki Budapestet még 2017 szeptemberében. Annak, hogy egy város elnyerjen egy pályázatot nagyon sok összetevője van, egyik legfontosabb eleme maga a pályázat.
– A pályázatnak vannak sarkalatos pontjai. Ilyen például a közlekedés, a reptér, a biztonság, a város és maga a helyszín. Velük egyeztetnünk kellett előzetesen, és együtt, közösen született meg a döntés, hogy vállaljuk a kihívást. Azt gondolom, hogy az UEFA döntésében két szempont biztosan sokat nyomott a latba. Egyik, hogy az MLSZ nagyon sok erőfeszítést tett a női labdarúgás fejlesztéséért az utóbbi években, úgy a csapatok, mint a játékosok számára, beleértve a Bozsik programot is. Másik, hogy ma már Magyarországon vannak olyan stadionok, melyek megfelelnek az UEFA szigorú előírásainak, adott esetben egy női BL-döntőnek. Ilyen a Groupama Aréna, méretében, korszerűségében, és biztonság szempontjából. Az UEFA elvárása egy olyan stadion, amit jó eséllyel meg lehet tölteni, ezzel is garantálva a jó hangulatot a BL-döntőre. A Ferencváros Stadionja mindezeknek tökéletesen megfelel, ezt kiemelte Célia Sasic, korábbi BL-győztes, korábbi 111-szeres német válogatott futballista is, amikor hazánkban járt. Ahogy fogalmazott „el van varázsolva a helyszíntől”. Az különösen tetszett neki, hogy a játéktér és a nézőtér közel van egymáshoz, ami a játékosokat is feldobja.
Deregán Gábor
A teljes cikk a nyomtatott magazinban olvasható.