Sportnovella pályázat 3. helyezett

Az első futóverseny

  • Légyszi, segíts – fordult a nagyobbik lányához egy közös vasárnapi ebéd után.
  • Persze, miben – kérdezett vissza a lány a gép előtt ülve.
  • Regisztrálni szeretnék egy futóversenyre. Te szoktál ilyeneken részt venni, biztosan tudod, hogyan kell.

A lány szeme édesanyja arcát fürkészte. Emlékezett rá, amikor „valamit kell mozogni” felkiáltással édesanyja kocogni kezdett. Először csak a kertben, a kerítés mentén futkározott föl-alá – szigorúan alkonyat után, hogy mások ne lássák. Szerencsére jó hosszú a kert. Később kimerészkedett az utcára futni, de még mindig a sötétedés utáni időszakokat választotta.

  • Gyere, ülj mellém. Regisztrálunk. –

Nem volt olyan rég, csak pár hónappal ezelőtt, amikor egy szombat délután a kisebbik lány hozta szóba a futás-ügyet.

  • Mit szólnál, Manya, ha ma lefutnám veled a körödet? Van egy applikáció, amivel lemérném, milyen hosszú is ez a kör. Hatkor már neked is elég sötét lesz hozzá – vigyorgott.
  • Ha te is jössz, nem kell, hogy sötét legyen – felelte az édesanyja, és elkezdte felvenni a futófelszerelését.

Fél óra múlva kiderült a kör hossza. – Ha még egy kicsit tovább futnál, mondjuk az utca végéig, akkor meg lenne a három kilométer.

  • Köszönöm, hogy eljöttél velem futni – mondta az anya, és két nap múlva tovább futott, az utca végéig. Egy hét múlva meg még tovább. Hiszen egyre jobban esett a futás, és élvezte, hogy növelni tudja a távot.

Most pedig itt van ez a verseny. Már meg is bánta, hogy nevezett. Mi lesz, ha mégsem tudja lefutni az öt kilométert? De miért is ne tudná? Olyan jó lenne, ha valaki megfogná és megszorítaná a kezét

Bevezetett Pest határáig, és otthagyta a kocsit a P+R-ben. Pesten úgysem merne vezetni, biztosan valami galibát csinálna. A gyerekei mindig megmosolyogják: – Manya, a te jogsid csak Pest határáig szól.

Busz, villamos, megérkezett. Mekkora tömeg! Sorban állás, rajtszám, öltöző, csomagmegőrző. Kicsit bizonytalanul készülődik. Bemelegít, az ő korában ez már különösen is fontos.

Hát ezek hogy kerülnek ide? Mit csinál itt ez a két lány? Odaszaladnak hozzá, és megszorítják a kezét.

  • Helló, Manya! Meglepetés! Mi is beneveztünk. Jöttünk futni veled.
  • Nahát! De jó! Na, majd nézem, ahogy távolodik a hátatok. A célnál azért várjatok meg, utána beülhetnénk valahová.
  • Nem fogunk távolodni. Veled futunk végig. Nyulazunk neked.
  • Mit csináltok?
  • Valójában nem versenyzünk, nem számít, hányadikak leszünk. Az számít, hogy veled együtt fussunk, és te jól érezd magad.

Jó háromnegyed órával később a sírás határán ölelte a lányait. Sikerült! Lefutotta! Milyen jó, hogy a lányai vele voltak, nem hagyták egyedül! Végtelen hála és öröm töltötte el.

  • Büszke vagyok rád, Manya – mondta a nagyobb lány, és a fiatalabb bólogatott.

Olyan furcsa helyzet! Mintha megfordult volna a szereposztás. Mintha ő lenne a gyerek, akire büszkék a szülei. Nagyon jó érzés volt. Kihúzta magát, és kicsit ő is büszke volt önmagára.

Zámbóné Tóth Emese