Juhos Patrik vagyok, 9 éves, 3-dik osztályos tanuló.
4 éves koromban, a lúdtalpam miatt, orvosi javaslatra kezdtem el úszni. Kezdetben heti kétszer jártam, a Kemény Dénes Városi Sport Uszodába, Judit nénihez. Nagyon szerettem a legelején az oktatást, de volt egy kis bökkenő, a mellúszás tanulásához tartozó feladat közben, félrenyeltem a vizet, ami miatt, akkor, ki is jöttem a medencéből. A következő alkalommal, már nem is akartam a vízbe menni, mert féltem, hogy megint valami rossz fog történni, csak nagyon nehezen, a medence szélénél, mertem, a vízbe menni. Jó pár alkalommal, így történt, ezért apa és anya, nem akartak már vinni, de amikor megkérdezték, hogy szeretnék-e még járni, azt válaszoltam, hogy igen akarok járni, és le fogom győzni a félelmem. Ezért nem hagytam abba az edzést, mert le szerettem volna győzni a félelmem.
Anya és apa, azzal segített, hogy a medence szélénél járt mellettem az oktatás alatt, Jutka néni pedig, azzal, hogy bíztatott. Apával vasárnaponként is jártunk az uszodába, ahol a víz alá süllyedő játékokkal, játszottunk.
Jártam az oktatásra, csak jártam, csak jártam, amíg leküzdöttem a félelmem, és utána már nagyon jól ment az úszás. A következő nehéz rész, akkor jött, amikor először vitték a csoportot a hidegvízbe, ami már nagyon mély volt. Mindent meg kellett szoknom, a hidegvizet, a mélységet, és a rajtkövet. Először nagyon fáztam a vízben, hozzá kellett szoknom, hogy itt nincs pihenés, mert akkor fázni fogok. Ebben az időszakban, a rajtkőre sem mertem állni, mert ijesztő volt, a magassága. A nehézségek leküzdésében, egy házi verseny segített, amelyen dobogós lettem, pedig még csak fejes nélkül ugrottam a vízbe.
A dobogón éreztem, hogy nem vagyok elégedett, mert én szeretnék lenni az első, ezért az oktatáson, még jobban figyeltem Jutka nénire és igyekeztem a rajtkőről ugrani, hogy megszokjam.
Aztán egy nap eljött az idő, amikor kiválasztottak a következő csoportba, Éva nénihez, ahol nagyon nehéz volt az edzés. Ebbe a csoportba, már heti 4-szer kellett járni, ezért, hogy megszokjam, először kétszer Jutka nénihez, kétszer pedig Éva nénihez mentem.
Kezdetben nem csak az edzés volt nehéz, hanem az új csoportban barátokat szerezni, mert ők már rég együtt úsztak. Akkor volt már jó ebben a csoportban, amikor már olyan jól úsztam, hogy gyorsban, le tudtam győzni, a csoporttársaimat.
Sikerült több barátot is szerezni, de a legjobb barátom Tomika lett, akivel azóta is nagyon jóban vagyok, igaz, azóta már nem egy csoportban úszunk.
Az első amatőr, megyei versenyen, vizsgát kellett tennem, három úszásnemből, a verseny után.
A versenyt nagyon vártam, de egyben nagyon-nagyon izgultam is. A rajtkövön állva, várva a sípszót, majd kiugrott a szívem a helyéről, és alig kaptam levegőt. Amikor leúsztam, odamentem Éva nénihez és mondtam neki, hogy ez tök jó volt. Ezen a versenyen nem értem el még helyezést, de a vizsgám sikerült. Sajnos a vizsga folyamán, a fejesugrásnál, lejött az úszószemüvegem, ami nagyon megviselt, mert így nem tudtam rendesen úszni. A mai napig, mindig igazgatom a szemüvegem, a rossz emlék miatt.
Jöttek az amatőr versenyek, ahol megízleltem a dobogó első fokát, ami nagy-nagy örömet és lendületet adott, az edzésekre. A következő versenyeken, gyors és hát úszásban, szinte mindig az első helyen álltam, de ha még sem sikerült, és legyőztek, akkor a következő versenyen visszavágtam.
Amikor sikerült visszavágnom, úgy éreztem, most megmutattam, hogy mire vagyok képes, és elégedett voltam magammal, a kiváló eredményért.
A jó eredmények miatt, megint egy másik csoportba kerültem Laci bácsihoz, és minden kezdődött elölről. Egy héten, négy edzés Éva néninél és kettő Laci bácsinál. Nem ismertem a csoportban csak Dórit, ezért megint nagyon nehéz volt, új barátokat találnom. Az edzés is nehezebb volt, ebben a csoportban, már kinti edzéssel kezdtünk, úszás előtt, amit nem szerettem.
Amikor már csak Laci bácsihoz jártam, nehéz volt elindulni edzésre, mert nagyon fárasztó volt, és nem voltak barátaim. Anya és apa sokszor mondta, hogy hagyjuk abba, de én nem akartam, mert imádok siklani a vízen, és nagyon jó érzés a dobogón állni. Egyre jobban beilleszkedem a csoportba, amikor a régi társaim közül többen is felkerültek erre a szintre. Nagyon jól haladtam az edzéseken, ezért plasztik kártyás lettem, így nem indulhattam többet amatőr versenyeken.
Tudtam, hogy nehéz lesz, mert nagyon jó időket úsztak a korosztályomban. Az első ilyen verseny előtt belázasodtam, így nem tudtam részt venni, ami miatt nagyon elkeseredtem.
Aztán jött a diákolimpia, amelyre benevezett az iskolám. Nagyon nagy dicsőség volt számomra, hogy a Petőfi Sándor Általános Iskolát képviselhetem, de nagyon féltem is, hogy nem érek el helyezést, és csalódást okozok. 50m hát és gyors úszásban indultam, amit megnyertem, és mehettem a megyei diákolimpiára. Nagyon büszke voltam magamra, az iskolában mindenki gratulált és úgy éreztem, hogy büszkék voltak rám. A megyein a hátúszásban jutottam tovább, így mehettem az országos döntőre, Győrbe. Jobban izgultam, mint a megyein, és egy célom volt, dobogós helyezést elérni. Nagyon elkeseredtem, mert nem lettem dobogós, de mégis mindenki nagyon büszke volt rám. Országosan a 11-dik helyezést értem el.
Az első plasztikos versenyeken nem sikerült dobogóra állnom, ami nagy csalódás volt, mindig azt éreztem, hogy nem tettem meg mindent. Az edzőm sokat dicsért, hogy nagyon jó időket úszok, és a szüleim is folyamatosan támogattak, hogy legyek türelmes.
Az úszásom folyamatosan javult, így átkerültem a delfin csoportba, a vezető edzőhöz, és megint kezdődött elölről minden. Új csoport, 2 órás edzés, ahol csak úszás van. Az edzésre eleinte apa vitt, de ő már nem tudott mert nagyon korán van, ezért minden nap papó visz, és apa jön értem, ami eleinte nehéz volt számomra, mert eddig tudtam, hogy apa ott van. Az úszás mellett táncoltam is, ami egy időben lett volna ezekkel az edzésekkel, ezért anya és apa rám bízták, a döntést, hogy mit szeretnék, a delfinbe kerülni, vagy táncolni. Én az úszást választottam, mert imádom az úszást és a versenyzést.
A víz világnapján végre taroltam. Ezen a nemzetközi versenyen hat érmet szereztem, és nagyon boldog voltam. Végre azt éreztem, amit az amatőr versenyeken, hogy megmutattam mit tudok.
Jelenleg 17 arany, 9 ezüst, és 4 bronzérmem van, valamint egy kupám, amit a kiváló sportteljesítményeimért kaptam. Amire most nagyon büszke vagyok, hogy az utolsó versenyen, egy hónap sérülés miatti kihagyás után, rögtön 400m gyorsat kellett úsznom, amit még előtte sohasem úsztam. Sikerült az erőmet jól beosztani, és dobogós eredményt értem el. Most készülök az országos delfin bajnokságra, amit nagyon várok.
Apa mindig azt mondta nekem, hogy bízzak magamban, és azt is mondta, hogy fejben dől el minden. Most már bízok magamban, és mindig úgy állok a rajtkőre, hogy nyerni jöttem.
Megtanultam, hogy az izgulás a barátom, és amint beugrok a vízbe, megszűnik minden és csak én és a víz vagyok.
Imádok úszni, a célom, hogy olimpiai bajnok legyek!
