Február első vasárnapja nem is jelenthet mást a sportrajongók számára, mint az amerikaifutball legfontosabb mérkőzését, a Super Bowlt. Noha a sportág elsősorban Észak-Amerikában, azon belül is az Egyesült Államokban népszerű, ahogyan a világ többi részén, úgy Magyarországon is rengeteg szurkoló követi figyelemmel az NFL-mérkőzéseket. A csúcspontot természetesen a bajnokság döntője jelenti, azonban a Super Bowl az egyetlen olyan mérkőzés, más sportágakat tekintve is, amely nemcsak a sportértéke szempontjából kiemelkedő, hanem egy külön kategóriát képvisel a reklámszakma számára is.
Az NFL-döntő felvezetésében a csapatok és a játékosok bemutatása, valamint a taktikai elemzések mellett a reklámok körüli felhajtás is fontos szerepet kap. Valóságos reklámfesztivál épült a Super Bowl köré, a hirdetők erre az alkalomra tartogatják a nagy dobásukat. Ennél drágábban nem lehet reklámidőt venni sportprogramhoz kapcsolódóan, attól mégsem kell félni, hogy ne kelne el az összes hely. Hetekkel a mérkőzés előtt mennek a találgatások, hogy vajon melyik cég milyen reklámmal áll elő, megmaradnak-e a veterán hirdetők és kik lesznek az újoncok, vagy melyik márkának sikerül a legnagyobb hollywoodi nevet leigazolnia. De vajon miért övezi ilyen hatalmas hype a Super Bowl reklámokat?
AMERIKA LEGNÉZETTEBB MŰSORA
A Super Bowl a sportközvetítési piac egyik koronaékszere. Az évente megrendezésre kerülő, egynapos sportesemények közül egyedül a Bajnokok Ligája döntője vonz több nézőt a képernyők elé, ami nem meglepő, hiszen a labdarúgás globális népszerűségnek örvend, míg az amerikaifutball közönsége főként az Egyesült Államokra koncentrálódik. A hazai – értsd amerikai – piacon viszont verhetetlen a Super Bowl, a Nielsen televíziós közönségmérésének adatai szerint a legutóbbi tíz alkalom közül egyedül 2009-ben maradt a 100 millió néző jelentette álomhatár alatt a nézettsége. A rekordot a 2015. februárjában rendezett Super Bowl XLIX (a Super Bowlok sorszámát hagyományosan római számokkal jelzik) tartja, amely több, mint 114 millió – a hivatalos adat 114.442.000 – tévénéző figyelmét kötötte le, és ezzel minden idők legnézettebb műsora is egyben az Egyesült Államokban.
Zsédely Péter, Sportsmarketing Hungary
A teljes cikk a nyomtatott magazinban olvasható.