A fiatal versenyzők mentális felkészítése sokban eltér a sportpszichológia klasszikus kereteitől, de talán kezdjük az elején. Ismert és szerencsére elfogadott az az állítás, ahhoz, hogy valakiből jó versenyző váljon, a fizikai képességeken és a technikai képzettségen túl szükséges a megfelelő környezeti támasz és bizonyos mentális készségek jelenléte. Itt máris megfigyelhetünk két izgalmas jelenséget – mit jelent a megfelelő környezet és melyek azok a bizonyos mentális készségek?
De nézzük meg a másik oldalt is – ha rákeresünk a neten a sportpszichológiára és a mentális felkészülésre, akkor a következőket találjuk: „a siker rajtad múlik”, „ha el tudod képzelni, meg tudod valósítani”; „MINDEN fejben dől el”. Valamiért az a téves és sokszor kártékony képzet keletkezik az olvasóban, hogy teljes kontrollt gyakorolhat önmaga és teljesítménye felett, de ha csak a mostani futball VB-t nézzük, láthatjuk, a felnőtteknél sem ennyire egyszerű a helyzet. A céljainkat felülírhatja egy hirtelen mozdulatból fakadó sérülés (tunéziai kapus esete), vagy az ellenfél bizonyulhat felkészültebbnek (Németország-Mexikó) és írhatja felül az elvárt eredményeket. Magyarázhatnánk a jelenséget azzal, hogy a versenyző nem volt elég felkészült, vagy a csapat nem volt elég motivált, de ha őszinték akarunk lenni, a játékban benne van a bizonytalanság lehetősége, az emberi viselkedés lehet irracionális. A sportpszichológia egyik célja, hogy felkészítse a játékosokat a lehetséges forgatókönyvekre, kimenetelekre, kezdve a tét okozta stressz lehetséges következményeivel (rosszullét, negatív gondolatok, koncentrációs problémák, döntési hibák…), a játékot meghatározó eseményekig (első gól problematikája, ha fordít az ellenfél, ha jelentősen vezet az ellenfél, tizenegyes párbaj…). Figyelembe veszi a csapatdinamika sajátosságait (csapat céljai, edző-játékosok közötti esetleges feszültségek…) és az egyéni játékos lehetséges nehézségeit is (kispad okozta problémák, sérüléstől való félelem, csapatcéltól eltérő egyéni motivációk…). Azaz a sportpszichológia nem várja el a sportolótól, hogy tökéletesek legyenek, mert tisztában van azzal, hogy a játékos jelenlegi állapota és teljesítménye függ az adott helyzettől is, de segíti őt abban, hogy az esetlegesen fellépő nehézségeken túllépjen. Ezek a megállapítások az esetek többségében a felnőtt sportolókra igazak, ugyanis szabadon hozzák meg a döntéseiket, legtöbbször nem függnek másoktól, valamint kialakult már a versenyzői személyiségük is.
Most térjünk át a fiatalokra, vegyük például Ádám esetét. A 14 éves fiatalember 7 éves korában köteleződött el a labdarúgás iránt. Úszott és egy küzdősportot is kipróbált, de mégis a fociban találta meg mindazt, amibe bele tudott szeretni. Már a kezdetekben megtalálta a közös hangot a csapattársaival és az edzők is támogatták a fejlődésében, azaz minden kódolva volt ahhoz, hogy a belső motivációja kialakuljon. Az idei év sajnos nem tartogatott számára semmi jót, a kezdeti sikerek megtorpanni látszottak, egyre jobban kiszorult a kezdőből, ami az önbizalmát is megviselte. A kérdés az, mi vezetett a hullámvölgyhöz? Versenyzőnk mentálisan „elromlott”? Nézzünk kicsit a színfalak mögé és vegyük végig a cikk elején említett kritériumokat.
Kovács Kriszta
A teljes cikk a nyomtatott magazinban olvasható.
