Interjú Rédli András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívóval
Épp most érkeztél haza a düsseldorfi Európa-bajnokságról.
Minden szempontból profi szervezés volt. Az is előnyösen lett kitalálva, hogy a szálloda és a rendezvényhelyszín közel voltak egymáshoz. A férfi párbajtőr egy nagyon sajátos fegyvernem mind egyéniben, mind csapatban. A mezőny is eléggé kiegyensúlyozott. 97-en indultak az egyéniben, ez más fegyvernemekkel összehasonlíthatatlan, szinte lehetetlen előre megjósolni a várható eredményeket. Hatalmas meglepetésre egy fiatal izraeli fiú, Juvál Freilich vitte haza az aranyérmet. A magyar csapatból Andrásfi Tibor, az EB-n „újoncként” bravúros vívással szerzett értékes 7. helyezést, és így a döntőbe jutott. Én a csoportmérkőzések alkalmával eleinte egy kicsit „darabos” voltam, de aztán beindult a gépezet. A 128-as táblát jól abszolváltam a bolgár ellenfelem ellen, de később az izraeli vívó hirtelen halálban borsot tört az orrom alá, ő egy köztudottan nehéz ellenfél sokak számára, 13:12-re kaptam ki tőle, egy nüanszon múlott. Bánkódásra nem sok időm volt, hiszen pár nap múlva kezdődött a csapatverseny, ahol bronzérmesek lettünk. 17 csapat közül a nyolcaddöntőben a „kellemetlen” ellenfél cseheket vertük meg, a negyeddöntőben pedig sikerült legyőzni az olimpiai ezüstérmes olasz válogatottat. Az elődöntőben a világranglista vezető oroszoktól egytusos vereséget szenvedtünk hosszabbításban, majd a bronzpárbajban nyertünk az észtekkel szemben. Ez nagy esemény volt számunkra, hiszen 6 év után újra dobogóra állhatott a férfi párbajtőr csapat az Európa-bajnokságok történetében. Most van egy pár nap szünetünk regenerálódni.
Itthon pedig közeleg a vb, lesz majd időd pihenni utána?
Nagyon remélem, azért rám fér. (nevet) Várhatólag augusztusban tudok majd pihenni. Egyelőre azonban még nem tervezgetek. Most teljes értékűen a világbajnokságra koncentrálok. Minden perc annak van alárendelve, hogy az olimpiai kvalifikációt sikerre vigyük, és ennek a legfontosabb állomása a vb. Kaptam meghívást a nyár végére Vancouverbe egy nemzetközi edzőtáborba, még kiderül, hogy belefér-e. Aztán ősszel már készülhetek is az október 1. és 10. közötti Katonai Világjátékokra, ami Dél-Koreában lesz. Sűrű a versenynaptár, de egyáltalán nem panaszkodhatok. Sportolóként megbecsülnek minket, igazán elégedettek lehetünk. Persze, nagyon meg kell dolgoznunk minden egyes nap a sikerért, de nem nehezebb az életünk, mint bárki másnak, egy másik szakmában. És ha már menedzser magazin, szívesen emlékszem vissza arra az időszakra is, ha bár sokszor nem volt egyszerű a helyzet, amikor az Óbudai Egyetem műszaki menedzser és mérnök szakára jártam.
Ha már az egyetemet említed. Kérlek, mesélj arról, hogyan élted meg a felsőoktatás és az élsport összeegyeztetését.
Volt, hogy halasztottam a tanulmányaimat, és passzív félévet vettem ki. Amikor 19 évesen felkerültem a fővárosba Tapolcáról, az nem volt egy könnyű váltás. Meg kellett szoknom a felsőoktatás rendszerét is. 6 évet laktam egyébként a Kandó Kálmán Kollégiumban. 2007-ben nyertem Universiádét, és aztán ahogy egyre inkább jöttek felnőtt sportolóként is a sikerek, ezt az oktatók is látták és elismerték, sőt még a rektor is értékelte. Utána jött a Világkupa-döntő, 2009-től pedig már a csapatban voltam, és pont abban az évben diplomáztam is. Az mondjuk egy érdekes sztori, hogy diplomáztam le. Éppen Tatán voltunk edzőtáborban, hétfő este jöttem Budapestre, kedd reggel volt az államvizsga, majd a négykor kezdődő délutáni edzésen már ott voltam újra. Úgyhogy olyasmi, hogy diplomát átvenni, meg talárt ölteni, az nekem kimaradt, mert akkor is épp a versenyre készültünk. (nevet) De végülis jó volt, mert rá két hétre megnyertük az Európa-bajnokságot, szóval megérte.
Hogyan telnek mindennapjaitok így a világbajnokság előtti utolsó napokban az edzőtáborban?
Nagyon szeretünk Tatán lenni. És úgy érzem, egyre jobb körülményeket is biztosítanak nekünk. Annyira ki van építve minden, hogy ha nem szeretnénk, el sem kell hagyni a területet, mert minden megtalálható ott. Mindent biztosítanak, hogy tudjunk csak a vívásra koncentrálni. A napunk pedig úgy néz ki, hogy délelőtt egy 2,5-3 órás edzést tartunk, és még délután is van egy bruttó 3 órás edzésünk, ami többnyire a vívásból áll. Vívunk egymással, szituációkat gyakorlunk, iskolázunk, ez a mesterrel való technikázást jelenti. És emellett még ott vannak a lehetőségek a további edzésre: uszoda, konditerem, atlétikai pálya. Szokott hozzánk jönni gyógytornász, erőnléti edző, sport- és gyógymasszőr is, és még van, hogy a mágneságyat is igénybe veszem. (nevet) Vannak a csapatban nagyon fiatal versenyzők is, Koch Máté, Siklósi Gergő vagy Berta Dani, velük is sokat beszélgetünk a világbajnokságról, és arról, hogy fog hatni rájuk a hazai környezet. Már egy éve készítgetem őket, hogy kezdjenek el vele foglalkozni fejben is. Hazai pályán versenyezni jó, azonban a nyomás is ilyenkor még nagyobb az emberen. De sportemberek vagyunk, ez az életünk velejárója, meg kell ezzel birkóznunk. Nekem 2013-ból már vannak tapasztalataim a hazai rendezésű világbajnokságról, ami nagyon inspiráló számomra.
Mit tanácsolsz nekik, amikor erről beszélgettek?
Arra biztatom őket, hogy a pozitív tényezőket ragadják meg a helyzetben, és ne féljenek a nagyszámú közönségtől, hanem örüljenek neki, hogy ennyi ember ki fog menni az eseményre, értük szurkolni. És ez ne teher legyen, hanem lehetőség, hogy bizonyíthassanak, és megmutassák, erre készültek az elmúlt években. Az is fontos, hogy a közönség szeretetét beengedjük magukba, ez rendkívül fel tud dobni a játék során.
A sportban, és még a katonaság által is magas rangú díjak birtokosa vagy, mint Az év magyar vívója, Magyar Arany Érdemkereszt, a Katonák példaképe díj. Mit jelentenek számodra ezek az elismerések?
Természetesen nagyon hálás vagyok értük, de azt hiszem, a pályafutásom után tudom majd igazán értékelni őket. Mint a legtöbb sportoló, én is eredménycentrikus és sikerorientált vagyok. Az érdekel leginkább, hogy jól tudjak teljesíteni. A díjak pedig visszaigazolást jelentenek, hogy jó úton járunk. A katonai kitüntetésekre azért büszke vagyok, és remélem, hogy a jövőben a sport mellett a katonai karrieremet is tovább tudom építeni. Az állami kitüntetés is szép élmény volt, amit az olimpiai bronzérem után kaptam, és a Parlamentben vehettem át. Remélem, hogy majd az ország vezetői is kijönnek nekünk drukkolni a világbajnokságra. Minden egyes hazai rendezés nagy dolog mindannyiunk számára. És olyan elődeink vannak a vívásban, akikre joggal lehetünk büszkék, mi is szeretnénk ehhez hozzátenni, és méltók lenni. A magyar vívásban az aranyérem, ami igazán számít, és erre is fogunk törekedni a világbajnokságon.
A víváson kívül milyen más sportok érdekelnek még?
Nemcsak sportolóként, de szurkolóként is szeretek részt venni a sporteseményeken. A tavalyi birkózó-világbajnokságon például végig kint voltam, és nagy élmény volt. Most készülök még a vívó vb előtt a Judo Grand Prixre menni. A sportolók közt is vannak baráti viszonyok, és meghívjuk egymást. Nagyon várom már az öttusa-világbajnokságot is és a Fradi: Ludogorec meccset július 10-én. Akkor Budapesten leszek, szóval mindenképp megyek. Más sportágakból is szívesen tanulok, el lehet lesni érdekes mozzanatokat, taktikákat. Mondok egy példát, nagyon szeretem nézni a női kézilabdázók bemelegítését, hogy ki, hogy készül fel, vagy megnézni egy dartsot a tévében, hogy koncentrál Michael van Gerwen vagy épp Phil Taylor. Ha egy százalékot is tanul belőle az ember és be tudja építeni a saját technikájába, már hasznos volt. Ez egyébként vica versa módon működik, egymástól is folyton tanulunk. Főleg a küzdősportokat említhetném, akikkel szerintem a koncentráció szempontjából rokonlelkek vagyunk.
Van kedvenc ezek közül?
Ezek mind kedvencek. (nevet) De ha nagyon kell választanom, akkor a foci, önkéntes szövetségi kapitány vagyok, és Fradi-bérletes, amióta az eszemet tudom. A sportolókkal is jóban vagyok, van akivel még együtt is edzünk, mint például Marosi Ádám öttusázó, de számtalanszor előfordul, hogy a laktanyában (Szentendre) beállok birkózni a kollégáimhoz és közösen edzünk. És még a pókert is mondhatnám, mert abból is lehet meríteni, mint fejjáték. Egyszer volt lehetőségem Korda Gyuri bácsival játszani, szenzációs élmény volt. (nevet)
Végh Nóra Judit
