Interjú Bognár Nándor sportmenedzserrel és Kovács Grétával, az MTK kézilabdázójával
Mióta dolgoztok együtt? Hogyan ismertétek meg egymást?
(Bognár Nándor) B. N.: Nyolc évvel ezelőtt találkoztunk először Érden. Annak idején több játékosunk is volt ott, így szinte hetente jártam arra, és gyakran összefutottunk Grétivel.
(Kovács Gréta) K. G.: Akkor jött be az az amatőr szerződéses történet, hogy minden fiatalkorúval kell szerződést kötnie a kluboknak, és emlékszem, én nem szerettem volna aláírni, mert túlságosan megkötött volna. Akkor kezdtünk el beszélgetni Nándival, és tanácsot kértem tőle.
Mikortól van szüksége egy sportolónak menedzserre?
N.: Elsősorban ügyek és helyzetek vannak, amikor jó, ha szakember tud segíteni. Ez nem is életkor, inkább szituáció, élethelyzet kérdése. Nincs írott szabály rá, vagy egy állandó fix pont. Van, amikor már 15, 16 évesen is nagyon komoly döntéseket kell meghoznia a sportolónak. Sokan azt hiszik, hogy a sportmenedzser csak azzal foglalkozik, hogy a játékos az egyik csapatból a másikba szerződjön. Ilyen is van, de ez a munkánknak csak 5-10 százalékát teszi ki. Van olyan játékosunk, akivel 10 éve intenzíven együtt dolgozunk, és ezalatt csak egyszer váltott klubot. És nem is ez a lényeg, hanem hogy magához képest mindig feljebb tudjon lépni, ettől még maradhat az aktuális csapatában. Ha valaki nem vált klubot, az nem indokolja, hogy akkor soha ne kérjen segítséget. Ezerféle más helyzet is adódhat, amikor szükség van menedzserre.
Többszörös magyar bajnokként és válogatott jégkorongozóként a sportolói oldalról is van rálátásod. Ez bizonyára segítheti a munkádat.
N.: Talán ez a legnagyobb előnyöm a szakmában, ha lehet ilyet mondani. Mind a mai napig én legalább annyira izgulok a meccseken, mint a játékos. Már délelőtt teljesen tűzben vagyok. A klubok szemében persze ez hátrány is lehet, hiszen ismerem a rendszert belülről, és tisztán átlátok mindent.
Említenél konkrét példákat is?
N.: Kapásból öt milliót tudnék mondani, most egy gyakori példát emelnék ki. Amikor valakit érzelmi nyomás alá szeretnének helyezni egy döntés érdekében, jó, ha van mellette menedzser. Egyedül meg tudják csinálni a sportolóval, pláne, ha még nagyon fiatal. Mondjuk, bemegy három-négy ember a klubból, szemben a fiatal játékossal. Nem is biztos, hogy mind a négyen megszólalnak, de maga a többség mutat egy nem tisztességes erőfölényt. Ha én ott vagyok, ezt nem tudják megtenni. Van, hogy meg se kell szólalni. A sportmenedzsernek már a jelenléte is számít. Az egyik játékossal van olyan élményem, hogy megbeszéltük előre, mit kellene a szerződésében módosítani. Ott voltam vele, és csak annyit kérdeztek, láttam-e a dokumentumot, bólintottam, hogy igen, és már ez elég volt ahhoz, hogy a következő válasz az legyen, megemelik 50 ezer forinttal a játékosnak szánt összeget.
Grétit miben tudod segíteni, milyen az együttműködésetek?
G.: Nekem Nándi amellett, hogy rengeteget segít, lelkitámaszt is nyújt. Főként az átigazolási időszakokban konzultálunk, átnézzük a szerződéseket és megbeszéljük az azévi tapasztalatok alapján, hogyan tovább. Ez az értékelés is, hogy ezzel foglalkozunk, pozitív lökést ad számomra.
N.: Gréti az átlagnál egy kicsit érzelmesebben kezeli a helyzeteket. Vannak olyan emberek, akiket nem érint meg túlságosan, hogy mennyit tudnak hozzátenni a csapatuk munkájához. Akár nyugodt szívvel végigülik a meccseket, majd hazamennek. Gréti pedig olyan, hogy szeretne egy eredményben aktív lenni. Amikor erre nincs lehetőség, az zavarja. Ez hozzáállás kérdése. Én ezt sportolói becsvágynak hívom, van, akiben megvan, és van, akiben nincs. Más örömmel lenne BL-győztes úgy, hogy egy percet sem játszik érte. Azért ez a kézilabdában nem túl szerencsés, legalább egy sárga lapot kapjon, annyi aktivitása legyen. És legalább van nyoma, hogy ott volt. Na, ezt szeretné Gréti is, hogy legyen nyoma a részvételének, persze nem csak egy sárga lappal. Ezt és más átlagfeletti képességeit pedig az MTK-ban kiválóan felismerték és kamatoztatják is. Gréti kulcsember lett.
G.: A klubválasztásnál nekem fontos szempont, hogy jól érezzem magamat abban a környezetben, így tudok jól teljesíteni. Szeretem, ha pluszt tudok belevinni.
Hogyan ismerhető fel ez a bizonyos plusz a sportolóban?
N.: Amikor nézem a meccseket, közben a játékosokról rengeteg mindent elárul az, ahogy játszanak. Nem feltétlen csak arra koncentrálok, hogy ki fog nyerni, van, hogy az sem lényeges szempont, most hol vagyunk éppen. Inkább a hozzáállást figyelem, meg se kell szólalni, már a non-verbális jelek is rengeteg mindent elárulnak egy emberről, milyen az arckifejezése, a gesztikulációja, a testtartása. Ebből le lehet szűrni, hogy ő most milyen állapotban van, illetve miként viszonyul a csapathoz, a meccshez, stb. Ez többet jelent, mint hogy éppen hány gólt lőtt. Szeretek már a bemelegítésre megérkezni, és abból is kivehető az attitűd. Vannak olyan játékosok, akik közben a nézők felé tekintgetnek, meg viccelődnek, énekelnek. Mások pedig kőkeményen leizzadnak. Kell a jókedv, de nem szabad elfelejteni, a bemelegítés már gyakorlatilag az első félidő.
Mióta dolgozol sportmenedzserként, hogyan épült fel a vállalkozás?
N.: 2003-ban indítottuk el a SportConcept cég elődjét egy labdarúgó barátommal. Ő Németországban játszott, német bajnok volt. Sokszor meglátogattam, és akkor mindig szóba kerültek a menedzseri tapasztalatok is, hogy ez külföldön hogyan működik. A németek ebben nagyon erősek, és ő úgymond az elit iskolát láthatta. Engem is nagyon érdekelt a téma, és megbeszéltük, ha visszajön Magyarországra, alapítunk egy saját céget. Akkor még mindketten aktívan sportoltunk mellette, úgyhogy nem volt egy könnyű mutatvány. Először sportmarketing feladatokat láttunk el, cégeknek, nagyvállalatoknak segítettünk, hogy kapcsolatot találjanak a sporttal. Utána 2007-ben elindultunk kifejezetten a kézilabda felé, és azóta a fő profil is ez lett. Emberileg és szakmailag is nagyon jó sportolókkal dolgozunk együtt, köztük a világ élmezőnyébe tartozó játékosokkal is. Jó a közeg, hasonló gondolkodású emberekkel működünk együtt, ez is fontos. Nem tudnék ellenkező esetben együtt dolgozni valakivel, lehet bármilyen ügyes. Egy induló vállalkozásnál természetesen, amit tudtunk, elvállaltunk, örültünk, hogy megkeresnek minket a partnerek. Most már többször mondok nemet, ezt is meg kellett tanulni. Erre akkor döbbentem rá igazán, amikor jött egy hívásom, de nem szerettem volna elvállalni. Ezt kicsit nehezen viselték és az volt a válasz, hogy persze, ti csak a legjobbakkal foglalkoztok. Utána egy kicsit nyomasztott, hogy így alakult, de rájöttem, ez igazából elismerés. Azóta a #csakalegjobbak címet is kiérdemeltük a közösségi felületeken, amit büszkén használunk. Az elmúlt években az összes EB-n, VB-n, BL-döntőn ott voltam, a junioroknál is mindenhol. Nekem a szakmai és emberi rész még az üzletnél is fontosabb. Vannak olyan játékosaink is, akikkel egyelőre nem kerestünk semmit, de nem ez motivál elsősorban, hanem az, hogy támogassam őket a pályájukon. Ha tudok, segítek. Nagyon hiszek bennük, van, aki évek után érik be, a megérzéseim nem szoktak csalni, sokszor érzem előre. A hullám tetejére már könnyű felkapaszkodni, de én azt szeretem, amikor együtt építkezünk, és közösen aratjuk le a sikereket. Kovacsics Anikót például 16 éves kora óta ismerem, azóta elég jó helyen és pozícióban van, válogatott csapatkapitánya lett, és azt hiszem, mindenki előtt jó példa lehet. Az ilyen együttműködéseket szeretem, nem pedig majd a siker után csak odaállni egy fényképre, amihez nem is volt közöm.
Gréti, hogyan kerültél kapcsolatba a kézilabda sportággal?
G.: 10 éves korom óta kézilabdázom, nagyon szerettem atletizálni is, de egy idő után, amikor már heti öt edzés volt, választani kellett, és én a kézilabda mellett döntöttem. Most már az ötödik évemet taposom itt az MTK-nál. Úgy érzem, jó helyen vagyok. A sport mellett egyetemre is járok. Mesterképzést végzek a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) pszichológia szakán, munkapszichológia szakirányon. Most fogok végezni a nyáron, ha minden jól megy. Írom a szakdolgozatomat, amelyhez nem meglepő módon sport témát választottam. (nevet) Szeretnék ezután is továbbtanulni, és elvégezni a sportpszichológia szakot, mert nagyon érdekel ez a szakma. Még a gyógytornász képzés is szóba került egyébként korábban, az is foglalkoztat, csak ott nagyon sok a gyakorlat, így nehéz lenne összeegyeztetni a sporttal. Végül a felvételinél a pszichológia mellett raktam le a voksomat. Az biztos, hogy sportolókkal szeretnék majd foglalkozni a későbbiek során. Inspiráló volt számomra, amikor Gyurta Dani és Lénárt Ágota sportpszichológus közös munkájáról olvastam. El tudnék képzelni hasonló területet. Nagyon támogatóak szerencsére a tanáraim az egyetemen, ha esetleg nem tudok ott lenni egy fontos órán vagy vizsgán, némi pluszmunka fejében biztosítanak alkalmat. Így tudom rendben végezni a tanulmányaimat.
Végh Nóra Judit
A teljes cikk a nyomtatott magazinban olvasható.
